Cégtörténet
Cégünk 1990-ben alakult Hódmezővásárhelyen 6 fő alkalmazottal, kifejezetten targoncák javítására. Működési körzetünk a kezdetek óta a dél-alföldre koncentrálódott, ebből is kiemelkedően Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Szolnok megyékre. A megnövekedett igények miatt 1997-ben zöld mezős beruházással megnyitottuk Kecskeméti telephelyünket, amely korszerű szerviz és alkatrészbázisként üzemelve ellátja a térség igényeit.
Jelenleg cégünknél 32 munkatárs dolgozik, ebből 19 fizikai állományú szakképzett szerelő, akik az anyagmozgató rendszerek szakszerű üzemeltetését, javítását végzik. A szerelőink 14, teljes körűen felszerelt szervizautóval látják el feladataikat. 4 fő foglalkozik a targonca alkatrész azonosítással, beszerzésével, hogy a két telephelyen lévő közel 30.000 különböző alkatrészt készleten tartó raktárunkat naprakészen ellássák.
A Kft 1998-tól Japánból használt targoncákat importált, melyre igen nagy kereslet mutatkozott és az ez idő óta történt igen nagy darabszámú értékesítés a nagy szervizmunkákat erőteljesen megalapozta, illetve szerelőink igen nagy tapasztalatot tudtak szerezni a japán és európai gyártmányú gépek javítása és üzemeltetése terén.
Minőségbiztosítás
A TOTÁL Szerviz Kft rendkívül fontosnak találta, hogy a piaci jelenlétet minőségi munkával és elkötelezettséggel stabilizálja. Hosszú előkészítés után kialakult a Kft ellenőrzési és kontrollrendszere. Dokumentáltakká váltak a szervezeti és technológiai utasítások, és ez lehetővé tette, hogy 1997-ben az MSZ EN ISO 9002 rendszer szabvány követelményeinek megfeleljen és ezt a MERT-CERT Kft, mint tanúsító cég tanúsította. A Kft valamennyi dolgozója elkötelezett a minőségi munka elvégzése iránt, amit az évenként elvégzett követő auditok is bizonyítanak. Az új szabvány MSZ EN ISO 9001:2001 szerinti minőségirányításra 2003-ban tértünk át. Rendszerünk működtetése e szabvány szerint történik. A minőségirányítási rendszer folyamatos működtetését gépészmérnök minőségirányítási vezető hangolja össze, illetve irányítja.
Referenciák
Az uniós csatlakozás után szolgáltatás bővítés lehetővé tette cégünknek, hogy nagy és közepes vállalatoknál az anyagmozgató rendszerek kiszervezését követően, ezek működtetését teljes felelősséggel és egy még magasabb színvonalú biztonságú szolgáltatással, versenyképes áron tudja kielégíteni. A fullszervizzel üzemeltetett gépeink száma 132 db targonca. A jelenleg raktárunkon lévő közel 80 db targoncánk lehetővé teszi, hogy az esetleges nagyobb javítások esetére, az igény felmerülése esetén azonnal, vagy legkésőbb 24 órán belül cseretargoncát tudunk biztosítani. A bekövetkezett gazdasági változások és a kormány beruházást ösztönző politikája a pályázati rendszereken keresztül, olyan igényt támasztott az új targoncák iránt, hogy szükségét éreztük felvenni a kapcsolatot egy targonca gyártó céggel, ami nem is lehetett más, mint a Komatsu, mely targoncák képességeiről és kitűnő minőségéről már korábban meggyőződhettünk. Így sikeresen pályázhatunk a támogatásokat igénybe vevő fejleszteni szándékozó partnereink felé.
Cégünk, mint a dél-alföld legnagyobb, és egyik meghatározó targonca szervize és ellátó cége, egy olyan erős szakmai és tőkeerős háttér mellett, amely megadja azt a biztonságot, melyet egy ilyen raktárbázisnál elengedhetetlen.